Tribulation, All Them Witches, Ghost – Papp László Sportaréna, 2019.12.03.
Bibliai Sátán és Rocksátán köszönőviszonyban sincsenek egymással. Előbbit a legújabb hírek szerint lefelé néző kutyában, napüdvözleteket követően lehet megidézni egy jógamatracon kifeszülve, ám heti háromszori próbálkozásomra sem sikerült eddig manifesztálnom. Rocksátán füttyögéssel, tapsolással, esetenként hangos hőbörgéssel hívható tetemre, minek következtében lenyom egy másfél-két órás fellépést, néhányszor közli, hogy mekkora rossz anyabaszó a közönsége, majd elvonul az öltözőjébe rehabilitálódni. Bibliai Sátán (a jövőben: BS) napról-napra hátrébb sorolódik a globális felmelegedés, az épp aktuális politikai indíttatású pánikkeltés, tudományos-technológiai fejlődésünk hétmérföldes bakancsléptei meg még ki tudja, mi mögött.
Rocksátán ott kezdődik, ahol a kereskedelmi rádiózás (legalábbis itthon) véget ér, de azért nem kell féltsük, maximálisan kommerciális ő is, híveinek adományai nélkül elfelejtődne ugyanúgy, mint BS. Azonban ellentétben a pokolban húst karmoló, szájhagyomány útján terrorizáló, erkölcscsősz, poros papírlapok közt bujkáló ősapjával, Rocksátán minden extravaganciájával egyetemben családbarát, hús-vér entitás, a színpadon pedig általában rohadtul szexi, de minimum karizmatikus. A pop/glam/heavy/hard témákat antikrisztusi kikacsintásokkal elegyítő Ghost, vagyis a svéd Tobias Forge és az arctalan rettenetnek (faceless ghoul=vámpír, sírrabló, vagy amit akartok) öltözött zenésztársulat ilyenformán hozta vissza Lucifer Hajnalcsillag ragyogását: ha almát akarnának ránk tukmálni, kilószámra zabálnánk, mindegy milyen fáról származik.
Jelenlétük olyan élményt vált ki, mintha egy sárkány orrát bokszolgatnánk: nem bánthat, mert igazából nem létezik, mégis megjelenik valami izgalmasan rettenetes közvetlenül az arcunkban, amivel kezdeni kéne valamit. Persze a végén győz a kíváncsiság, ráadásul a gyerek is meg akarja nézni, mi ez az izé, úgyhogy ott ül anya, apa és Pistike a lelátón, távol a tűztől, közel a kijárathoz, de azért mégis kimerészkedve az otthon biztonságából. Mindez a Budapest Sportarénában december harmadikán, ahol Karácsony előszobája ide, Németh Sándor Hitgyüli vezér intelmei oda, pont egy kiadós hatha-bikramozást követően kerítettünk sort az együttes vidám gonoszimádatának megfigyelésére.
A felvezető Tribulation alatt még nem kaptunk lángra, mondjuk a svédek „dallamosak maradtunk, de azért hörgünk-zúzunk” stílusa számomra sok újat amúgy sem mutatott. A második előzenekar, az All Them Witches egy Sabbath-számmal kezdett (ha jól emlékszem talán a War Pigs-szel vag a Paranoid-dal), mire meg is állapítottuk, hogy láthatatlanná tevő kosztümjük még durvább, mint a Ghost maskarája. Hamarosan persze kiderült, hogy csak felvételről intróztak Ozzy-val, valójában a Nashville-i trió öblös, fűszagú, lassú hegyomlásba oltott pszichedéliát tolt a hallójáratokba. Valamiért alattuk találták elérkezettnek az időt a hangfelelősök a másnapi fülcsengésről gondoskodni, fel is pöckölték a csúszkát a „még nem menekül a nép, de már kezd torzítani” szintig, amivel már a Scorpions alatt is elkezdhettünk barátkozni. Innen jelentem, hogy ha a professzionális füldugólobbi mesterkedése áll a háttérben, engem az ünnepek környékén könnyű megtörni. (Update: az alul linkelt ekulturás cikkben részletezett stiláris törést kívánták valószínűleg ellensúlyozni a hangerőszabályozással, ami ha így volt balfasz ötlet, és nem kéne erőltetni).
Újabb szünet, sörfutam, mialatt hangulatos kriptazenei szólamok által kísérten hosszabb készülődés kezdődött a függöny mögött, mint a két felvezető közti molinócsere. A Ghost nyolcfős létszámmal, két szinten, sakkmintás padlózaton indított. A háttérben templomi ablakokat imitálva három démoni antipápájuk (mindhárom megformálója korábban Forge volt) képei vonzottak-riogattak egyszerre, lásd a cikk felvezetőjét. Maga a frontember vastag fekete-fehér sminkjében, bordó, villás farkú zakójában, csillogó fordított kereszttel a szíve fölött a Joker és a Kiss-énekes/basszer Gene Simmons ötvözeteként veszi birtokba a porondot. A setlist, ahogy Viktor kollégám megfogalmazta, gyakorlatilag a formáció best of-jából állt, ami jó kétórás játékidejüket tekintve egyszerűen lehetetlenné tette az üresjáratot. Emellett a kreatív riposztokat amúgy is profin osztogató főfantom (egy Los Angeles-i interjúban az alaposan kicicomázott riporternő megérdeklődte tőle, nem kellemetlen-e ennyi make-uppal az arcán a melegben megjelennie, mire közölte vele, hogy nem érti a kérdést, semmivel sincs több festék rajta, mint bárkin) profi showman-ként, pillanatok alatt tette magáévá a közönség szimpátiáját – valamint a lelküket (ide most képzeljünk gonosz nevetést). Titka nálam legalábbis a karcos hangon előadott, romlott úriembert idéző előadásmód, és az ehhez kapcsolódó mértéktartóan alpári szöveg. Őt kiegészítve, körülcsipkelődve választott zeneszerszámuk megszólaltatásán túl is saját személyiséget kaptak az ezüst ördögmaszkot viselő névtelen rosszfiúk/lányok, akik ezáltal közönségüket is bevonták a játékba. Azonban mégiscsak a zenéé volt a főszerep, ami a harmadik számra hangzásában is megtalálta magát, és onnantól az előttem headbangelő tízévesforma srác sem tudott leállni a bólogatással. Újabb gyermekáldozat Belzebub oltárán.
Az átvezetők közt szerepelt lámpással a füstben való pestismaszkos vizsgálódás, a Fűrészt idéző triciklizés, gitárpárbaj (amit hogy-hogy nem a Tavaszi szél szólamait felcsendítő ördögfióka nyert), és még a ráadásszámok kérdése is profin lett felvezetve, majd megoldva, elhagyván a kötelező kivonulunk-tapsikolás-visszajövünk szentháromságot. A műsor végeztével rögtön megszólalt valami levezető zene, ami alatt a Rocksátán puszidobálással, csatlósai pedig pengető- és virágosztogatással rontották tovább az ártatlanokat. Viktor kollégám felvarrt vigyorral csupán annyit közölt, hogy ez volt élete legboldogabb sátánista élménye, és mivel az enyém is, ezennel elkezdtem a térítést.
A számok listája:
- Ashes
- Rats
- Absolution
- Faith
- Mary on a Cross
- Devil Church
- Cirice
- Miasma (Papa Sax Solo)
- Ghuleh/Zombie Queen
- Helvetesfönster (abridged)
- Spirit
- From the Pinnacle to the Pit
- Ritual
- Satan Prayer
- Year Zero
- He Is
- Mummy Dust
- Kiss the Go-Goat
- Dance Macabre
- Square Hammer
Az Ekultura remekbe szabott cikke ugyanerről: http://ekultura.hu/2019/12/05/beszamolo-ghost-all-them-witches-tribulation-papp-laszlo-budapest-sportarena-2019-december-4)