Revenge of retro: árkád-party a Vault-ban, azaz szebb-e, ami régi?

Múlt hét szombat délutántól késő estig a budapesti Vault37 ArcadeBar-ban retro játékkonzolok, koravén gyerekek, meg gyermeklelkű felnőttek uralták a porondot. Azaz egyik Vault-ban, merthogy kettő is van belőlük, egy Gamer meg egy Arcade nevezetű, amit sajnos csak azután realizáltam, hogy leparkoltam a kocsit az Ó utcában a Ferenc körút 37 helyett. Jó fél órával később, amikor befutottam a megfelelő címre, a késésemtől nem túl feldobott Alex Nes synthwave-producer épp végzett az első korsó sörével, ám szerencsére a közös érdeklődés és egy újabb Dreher Gold legyőzte a bénázásomból fakadó stresszt. Ez amúgy még csak az este első pofonja volt, merthogy az FPS játékstílust gamepad-dal űzni szintén tud emberpróbáló élmény lenni.

Márpedig a kontroller-allergiát itt sokkterápiás módszerekkel igyekeztek gyógyítani, legalább tíz különböző masina segítségével, köztük (sok)mindennel, ami nem PC – vagyis a billentyűzet-egér álompáros itt nem segített ki minket a az alien-ek, orosz katonák, meg miegyebek elleni harcban. Tömeg egyébként nem lökdösődött a gépek körül, amin kicsit meglepődtem, mert a karácsony előtti Quixotic-bulin a lelkes tizenévesek kezéből úgy kellett kicsavarni a közönségcsalogatónak kipakolt Nintendo és Mega Drive-padokat, itt meg kényelmesen elücsörögtünk a képernyők előtt a régi idők nagy virtuál-csatáiról megemlékezve. A hangulatot inkább családiasnak nevezném: az egyik résztvevő például sörrel a kezében szunyókált az Atari Jaguar előtt, még az Alien Vs Predator szivárványhányás-színeitől sem zavartatva magát, de azért később valaki betakarta a kabátjával, nehogy sikoltva ébredjen fel.

A következő kínálatot jegyeztem fel a Vault pincéjében: futott két Nintendo 64-es (sajnos GoldenEye helyett Turok: Rage Wars-szal az egyiken, Doom64-gyel a másikon), egy Xbox Classic (Half-Life 2-vel), legalább két Playstation (Alien Trilogy, Half-Life 1), egy Nintendo GameCube (benne talán valamelyik Medal of Honor), na meg a már emlegetett Atari. Ezeket kiegészítette még egy klasszikus játéktermi árkádgép, aminek gyanúsan feketéllő kijelzője porfogó és/vagy állandó kellék mivoltára engedett következtetni, valamint egy flipper, amit miután az est zárásaként leragadtunk Doom64-ezni, már nem próbáltam ki. Egyébiránt úgy tippelem, lett volna lehetőség lecseréltetni az aktuálisan zakatoló szoftvert nagyjából bármin, ha fixációnk támad egy másik lövöldére, de nekem nagyjából mindegy volt mivel tolom, csak gombokat akartam nyomkodni.

Ebben, illetve a stick-ekkel való szerencsétlenkedésben némi előnnyel indultam Alexszel szemben, mivel egy időben annyira hátrahajlott otthon a laptopomhoz használt irodai szék, hogy egészen el kellett terüljek benne, és csak az Xbox személyi számítógépéhez kiadott irányítójával tudtam kényelmesen eldőlve ellenfelet szecskázni. Valamiért az is jó ötletnek tűnt évekkel ezelőtt, hogy beruházzak egy PS2-re, ami azért volt remek döntés, mert a tekintélyes (értsd: kidobása szívritmuszavar veszélyével fenyegető) DVD-gyűjteményem lejátszására a dobozformába préselt felbontása miatt teljesen alkalmatlan, a Netflix/Amazon elé költözött feleségemnek a Sony javára történő elmozdítási kísérletei közben pedig még Tom Cruise is megtudná, mi az igazi Mission: Impossible. Viszont évente kétszer azért megmutatom a nappalinknak, hogy mielőtt tüntetőleg átkapcsolok az HBO GO-ra, az első kiesésig van még türelmem elbénázni, amivel módjával el tudok királykodni társaságban.

Alex már kevésbé érezte a chi-t, és egymás jó fél órán át tartó, burleszkbe illő ide-oda lefraggelése (azaz a pixelpadlónak egymással való feltörlése) után megállapította, hogy az FPS és a konzol-irányítás nagyjából annyira kellemes párosítás, mint Mentos-szopogatás közben Coca Colát vedelni. Azok a programok, amiknél a fejlesztői innováció, vagy a piaci felzárkózás kényszerítő ereje (esetleg ezek kombinációja) lehetővé tette az oldalazást, egy fokkal kellemesebb felhasználói élményt nyújtottak, mint mondjuk az Alien Trilogy, aminél cukin forgolódtam, míg szépen a számba mászott egy facehugger, vagy lekaszált annak kifejlett utódja. Hogy a játék, vagy az én képességeim felett járt el az idő, azt hagyjuk meg egy későbbi vita témájának, annyi mindenesetre biztos, hogy a sok gyilkosság és halál közepette szorongásszintem, ami alkohol nélkül tízes skálán minimum hatos szinten tobzódik (nincs gáz, a terapeutám tud róla), egészen megnyugtató mélységekben kaparászott. Ennek okát pedig abban látom, hogy ezek a szögletes, ósdi vackok nem attól jelentenek kihívást, hogy bármelyik sakk-világbajnok hátsóját vörösre püfölik, vagy teljes népcsoportokat kiberterrorizálnak velük Kínában, hanem a játékélmény nehézsége végett, amit ér üvöltve számonkérni rajtuk.

Megnyugtató a tudat, hogy amikor a nyakamon kidagadó erekkel legszívesebben beverném a kijelzőt, igazam van, mert a gép attól függetlenül tényleg csal, hogy a nehézségi szintet utoljára tízévesen tudtam biztonsággal megugrani, és nem szegeződik rám sehol egy webkamera, hogy illetéktelen kezekbe kerülve rögzítse, ahogy éppen ámokfutok. Közben nem fogják a készítők a kezemet, ha elpatkolok általában a pálya elejéről indulok neki újra, ám ha tíz centit előre haladok úgy érzem magam, mint aki lenyomta szkanderben az épp regnáló Mr. Universe-t. Félreértés ne essék, az ipar naná, hogy felfedezte magának a nosztalgiát, ez a vonal aktívan él modern köntösben is, csakhogy itt az őskorból csemegéztük, amikor egy nagy midi-robbanással minden elkezdődött. (Na jó, kicsivel később, miután az E.T. című horrorátirat utolsó kazettáit elég mélyre ásták Új-Mexikóban a sivatagba.)

A mulatság hivatalosan fél tizenkettőig tartott, ám mi hajlott korúak úgy tíz órakor elindultunk hazafelé. Otthon az újra felfedezett lelkesedést meglovagolva feltelepítettem a laptopra néhány régi kedvencem, és újfent megállapítottam, hogy ha a grafománia démonja nem kísértene folyton, konstruktív energiáimat videójátékokba is ölhetném. Ezen azt hiszem, még dolgoznom kell, de a szervezőknek ezúton is köszönöm, hogy felnyitották a szemem. Egyúttal remélem, hogy a folytatásban versenyzős tematikájú, esetleg platformerekre fókuszáló estek is szerveződnek majd, hiszen ingyen minden pénzt megér lenézni a Vault-ba, csak a házszámot nézzétek meg előtte.

Az esemény Facebook-oldala: https://www.facebook.com/events/466422960670277/

Vissza a főoldalra