Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors könyvbemutató

Ha az üzletágat nem is, azért az eladások egy részét stabilan alapozhatják rám mind a pszichológiai, mind a self-help könyvek kiadói. A háttérben az irodalmi mindenevésen túl a „Ki vagyok én?” és a „Mi a francért stresszelek ennyit?” időtlen/modern civilizációs kérdéskettősén túl őseim tevékenységének szükségszerű felülvizsgálása áll. Szükségszerű, mert mint azt a generációkutatós cikkben már fejtegettem, az új fészekalj szokásaiban mindenképp eltávolodik az előzőtől, és ez javarészt ki is jelöli az életpályáját. Ha pedig az ember lát egy nagy adag horrort – márpedig a legtöbben látnak, látunk -, és a szellemének ezt követően marad még kutakodni, értelmet keresni vágyó része, a sablonválaszok már nem elégítik ki. Az Örökölt sors többek közt azoknak szól, akiknek van bátorságuk megkérdőjelezni a „ha dühös vagy, csapj oda” és a „ne szomorkodj, igyál inkább még egyet” konvencionális megoldásait.

Boldog, elégedett emberek ritkán elemezgetik magukat, így induljunk ki abból, hogy negatív alapállapotunk rendre túlmutat az aktuális politikai, munkahelyi, családi (a megfelelő aláhúzandó) problémákon. Orvos-Tóth Noémi szerző kifejezését kölcsönvéve egy-egy korosztály doboz a dobozban: magukban hordják elődeik félelmeit, fájdalmát, mivel ezeknek továbbörökítése az utódok biztonsága érdekében evolúciós szempontból indokolt. A boldogság ígéretének korszakát éljük, ezt meg már én állítom, miközben a klímaszorongás pszichés jelenséggé vált, a szülő pedig tovább adja traumáit a gyermekének, ha ugyan azok nem a nagy-, vagy dédszülőktől ívelnek a legifjabbakig. Hogy ezek a „kihordott” lelki törések történelmi okozatúak, mint mondjuk a háborút túlélt veteránoké, vagy egyéni tragédiában gyökereznek, jelentőséggel bír; minél több kérdést vagyunk képesek megválaszolni a múltunkból, annál inkább értjük meg a jelenünket, illetve adunk esélyt a jövőnek.

Néhány élet tragikusan kezdődik, de ettől még nem szükséges tragédiaként lezárulniuk. Nem újdonság talán, hogy az anya érzelmi állapota befolyásolja a magzat idegrendszeri fejlődését. A nem várt gyerek drámája ilyenformán kap biológiai bizonyítást; hiszen akit nem akartak igazán, azzal az első kilenc hónap szorongással telt el, és jó eséllyel maga is szorongós, depressziós felnőtté válik. A baj bekövetkezett, de a józan szembenézés meghozhatja azt az elfogadást, amitől egy sérültre kódolt élet mégis teljesebbé válhat. Popper Péter szavaival: „Egy gyerekkel akkor is lehet jól bánni, lehet vele kedvesnek lenni – például emberségből, jóindulatból, felelősségérzetből -, ha az ember nem szereti ugyan, de felvállalja a helyzetet: így alakult az élet.” Tabudöntögető gondolatok, amiket ha általánosítanánk, hiszem, hogy érzelmileg érettebb, felelősségteljesebb világban élnénk.

Szerencsére a legtöbb szülőnél logikus következménye a gyermek születésének annak felnevelése, ám annak minősége már gyakran hagy kívánnivalót maga után. A testvérsorrend, a gyermekek neme, az elhallgatás szinte törvényszerűsíti a lelki sebek kialakulását, amiket olykor a legnagyobb akarással sem tudunk kivédeni, vagy épp újakat hozunk létre helyettük. Bár erről a kötetben nem esik szó, szerintem elgondolkodtató, hogy a vágyott fiú/lány helyett születő ellenkező nemű csecsemő vajon mennyire éli meg saját nemi identitását teljesként, vagy tapasztalja azt defektesnek. Tudom, manapság különösen illetlen az önmegvalósítási törekvéseket kritizálni – nem is teszek ilyet -, mint ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy a gender talán „mindössze” társadalmi konvenció. Még csak azt sem szeretném láttatni magamról, hogy egy bekezdésben megválaszolom ezt a komplex kérdést, ugyanakkor ha a gyermeke nemét bármelyik irányba agresszívan preferáló szülő képes és hajlandó lenne önmagán dolgozni, talán nagyobb eséllyel érnék olyan hatások a magzatot, amik megalapoznák későbbi egészséges pszichoszexuális fejlődését. Tisztelet a (törvénysértő) kivételnek, nem tartok semmilyen beállítódást betegségnek, viszont az azokból fakadó esetleges egyéni szenvedést igen. Társadalmunk tökéletlen, és több oldalról szorul javításra – pontosan ezért, vagyis mind a személyes, mind az egyetemes szenvedés csökkentése érdekében kellene mindenkinek elolvasnia ezt a könyvet.

Talán most már feleslegesen rántom le a leplet, de az Örökölt sors engem kilóra megvett. Majd’ háromszáz oldalát egy délután alatt elolvastam, ami bekerült egyéni rekordjaim közé – ezt csak azért hangsúlyozom, hogy a kötet minőségét, jelentőségét sulykoljam. Hogy a szkeptikusok is kapjanak valamit, feloldozást nyilván senki se várjon egy könyvtől, mint ahogy az ezredik cigaretta, pohár bor stb. sem hozza meg azt. Viszont vallom, hogy amerre gondolataink, érdeklődésünk fordul, arra halad a sorsunk is. Némi szerencsével és rengeteg munkával ez egy jobb életet jelent, vagy úgy is fogalmazhatnék: ha a fej vakon vezet, a szív háborog.

„Ahogy nincs kész önismeret, úgy be kell látnom, kész könyv sincs – csak pillanatnyi lezárás, és a remény, hogy az olvasó talál egy szálat, amin elindulva végre elkezdheti letenni a feldolgozatlan múlt terheit, és sorsát tudatosan, szabadon alakíthatja.”

Köszi az ajánlást, Dóri.

A szerző online magazinja: http://maipszicho.hu/

Még több bemutató

Vissza a főoldalra