Hadd kezdjem azzal, hogy fogalmam sincs milyen érzés/élmény lehet végignézni életed leggázabb időszakát mozgóképen, többtízezred- vagy akár több százezred magaddal. Valószínűleg Szabó Győzőnek sem lehetett, de beleállt, mi több propagálta a projektet, amit próbálok tisztelni. Ez az állítás elhangozhatott volna kilenc évvel ezelőtt is, 2012-ben, amikor a filmnél sokkal személyesebb hangvételű Toxikóma könyv megjelent, amit Csernus Imre javaslatára Szabó (saját szavaival élve) fölvállalt és odab*szott.
Cikkem az Ectopolis-on folytatódik: Toxikómikus élményeim, azaz közönségfilm heroinistákról – Filmkritika – Ectopolis Magazin