Mátrix: Feltámadások – Krisztus után, szabadon

Alkotó és alkotás elválaszthatatlanok. A Larry Wachowski 2001-ben, vagyis időben félúton az első két Mátrix-film premierje között megismerkedett egy Strix úrnő nevű keménykezű dominával, majd elvált a feleségétől, és össze is költözött a szigorú szemű ostorossal. Feltételezve, hogy nem a semmiből jött ez a pálfordulás, mindjárt új értelmet nyernek a sorozat bőrcuccai, nemde? Larry ezután Lanává avanzsált, vagyis öntudatára ébredt, lerázta korábbi realitása láncait. Ha úgy tetszik, kitört a Mátrixból.

Hogy az élet valóban nem redukálható adatok halmazává, mi sem bizonyítja jobban, hogy Andy nevű öccsét ma Lilly-ként ismerjük. Költői a kérdés, de vajon mekkora valószínűsége volt ennek a dupla váltásnak?

Hogy ez magánéleti katarzist hozott a testvéreknek, az az első Mátrixban bőségesen tetten érhető: Neo teste és tudata fogságban tengődik, míg valódi lényét egy (bőrcuccos) megváltó fel nem szabadítja. Ezután hősünk szerelembe esik valakivel, aki már régóta várta ezt a beteljesedést, majd jöhet az elnyomó rendszer ellen indított totális háború. Mindenki, aki látta, pontosan tudja mitől király a film, így erényeinek listázásától eltekintek, viszont azt fontosnak tartom leszögezni, hogy mi tette fel a végére a pontot az i-re: ez pedig a nagybetűs KATARZIS.

A Simulatte kávézó elnevezése egyike a jobb ötleteknek (Fotó: cbr.com)

Kung-fu, bullet time, mindfuck, horzsolós soundtrack (na, csak felsorolok), ezek szuperül működtek persze, de a film azért (is) ütött akkorát, mert profin építkezett az ökölszorítós, navégreb*zdmegezős, könnyfacsarós érzelmi ősrobbanásig. És ez az, amit sem az Újratöltve, sem pedig a Forradalmak nem tudott megismételni – amikor Lana és Lilly először sétáltak végig nőként magassarkúban a Hollywood Boulevard-on, semmihez sem fogható élmény lehetett, amikor harmadszor, az csupán egy keddi nap.

Aztán eltelt tizennyolc év, és megérkezett a Mátrix: Feltámadások. De vajon nagykorúvá, vagy meghaladottá vált ez idő alatt a sorozat?

Tételezzük fel, hogy üzleti megfontolásai legfeljebb a franchise-t birtokló Warner Brothers-nek lehettek, az író-rendezőknek – mármint Lanának, Lilly réges-rég hátat fordított a szórakoztatóiparnak – valóban akadt releváns közlendője. A világ elvégre hatalmasat változott 2003 óta; bármilyen hihetetlen, már nem a Nokia a legmenőbb mobiltelefongyártó, és Tom Davies legújabb napszemüvegkollekciója sem fogja promózni önmagát, szóval akár releváns is lehetett volna a folytatás.

Igen, egy újabb folytatás, aminek címe nem véletlenül nem a The Matrix: Relevance, hanem The Matrix: Resurrections.

Becsületszavamra egyszerű tahóságból, nem pedig kirekesztési szándékból írom, hogy Larry nővé válása elsődlegesen a verbális közlési kényszerének megsokszorozódását, harci kedvének pedig jelentős lelohadását hozta. Fétistárgyak, mármint géppuskák továbbra is előkerülnek időről-időre, de az új Mátrix javarészt vontatott és agyalós. Ez a tendencia még a második résszel kezdődött (az Architect nevű karakter és Neo párbeszédét egy jó érzésű szerkesztő egy az egyben kivágta volna), és a négyben éri el mélypontját.

Nem mondom, hogy ez a jelenet nem szerepelt a filmben, de szerintem én átbóbiskoltam (Fotó: engadget.com)

Pedig nem tudom kijelenteni, hogy az egész úgy ahogy van, pocsék lenne. Vannak remek ötletek és megoldások a filmben (a valóság és fikció közti falak döntögetése például), de valami olyan egyenetlen a dramaturgia és kivitelezés egyaránt, hogy ezek a külön-külön erős tartópillérek elsüllyednek a koncepciótlanság futóhomokjában. És hogy miért tartom a Feltámadásokat koncepciótlannak? Azért, mert talán egyéb ötlet híján lényegében ugyanazt próbálja elmondani, mint az első felvonás, csak éppen a hogyant hibázza el. Karakterei régi/újak, ám nincs valódi motivációjuk vagy fejlődésívük, sőt az is megesik, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnnek a sztoriból. Az akció pedig néhol olyan középszerű, mintha Keanu Reeves pihenni járt volna a forgatásra két John Wick-között. Vannak működő új ötletek ezen a téren is, de az alapprobléma kozmetikázásnál nem nyújtanak többet.

Mindeközben sikolt a képkockák mögül a készítői üzenet: a világ még mindig bináris, a „forradalom”, ami 1999-ben indult, elbukott. Hát, ha valóban most kezdődik az igazi háború, akkor soványka az armada, a régi regiment híre pedig senkit nem fog megfutamítani. Így sajnos hamvába holt feltámadás lett ez, de néhány szervet azért sikerült megmenteni.

A filmet a Mammut mozijának egyik VIP-részlegében néztük, ami annak élvezeti értékétől függetlenül kiváló ár-érték arányú szolgáltatást nyújtott. Romlottabb erkölcsűeknek mondom, hogy a netről amúgy ingyen tékázható.