Kanos csajos hentelve hentergés: A lény I-II kritika

Merészet húztak a filmhonosítók 1994-ben, amikor Roger Donaldson (Koktél) és H.R. Giger, az eredeti Xenomorph dizájnerének közös agymenését kellett magyarítaniuk. A „Species”, vagyis „fajok” elnevezés vélhetőleg csak az ötlettelenségével váltott volna ki a hazai nézőből libabőrt; nem csoda, hiszen már megszokta, hogy egy-két szavas címekből szójátékcunamik lesznek. „Alien”, vagyis földönkívüli? Részigazság! Utazik azon a hajón egy android, utaznak emberek… A nyolcadik utas a halál, csak utána kell számolni! (A macskát ne vedd bele.) „Split second”, mint a másodperc töredéke? Kilencven perces a film, ember, hát átverjük a nézőt! Őrült Stone, avagy 2008: A patkány éve, így már precíz! „Scary movie”? Mi, ijesztő film? Ez egy vígjáték, már akinek a szarás vicces, tehát: Horrorra akadva, avagy tudom kit ettél tavaly nyárson… A sor a végtelenségig folytatható, és persze ellenpéldák is akadnak. Ilyen például a „Species”, aminek bár honosításba annyi kreativitás szorult, mint favágóba szú, A lény tulajdonképpen egy védhető, szolid, az igazságot lefedő állásfoglalás. Egyébként – és erről gyorsan rántsuk le a leplet – az elnevezés belőle ered:

Egyetlen képes magyarázat a film kamaszkori újranézéseire

Nyolcadikos koromban Natasha Henstridge kanadai modellről minden eszembe jutott, csak a lénysége nem – hogy helyette mi, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Alakulhatott ő rovarszerű humanoiddá, ereszthetett csöcs-csápokat (H.R. Giger, ugye), jelenthette a vele való közösülés a választott kan végét, ugyanúgy, mint az emberiségét, a magam részéről ezt teljesen reális árazásnak tekintettem. Mostanra azért valamivel árnyaltabban tudok ítélkezni, így bátrabban állok az elemzéshez. A sztoriról röviden: a SETI-program (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, szabadfordításomban földönkívüli intelligencia utáni kutatás) keretében dolgozó tudósok végre igazolhatják a rájuk költött büdzsét, amikor kettős üzenetet fognak a világűrből. Az első a metán végtelen energiaforrássá alakításának receptje, a második pedig egy DNS-szekvencia, amely az emberével kompatibilisnek ígérkezik. „Miért ne?”, gondolják, és a film elmélyültségére jellemző, hogy nagy lelkesedéssel hozzá is látnak a keresztezésnek. Az eredmény Sil (Henstridge), akit a vezető agytröszt, Xavier Fitch (Ben Kingsley) a bevezető képsorok alatt épp gázmérgezéssel készül abortálni. Tényleg nem akarom ezt egy fikairattá degradálni, de A lény érzésem szerint nem tudatosan táncol a komédia határán, és ezt a ciánfüst ellen a nálunk a zöldségeshez viselt maszkban védekező likvidátorok már az elején jelzik:

Mondtam, hogy rendes maszkot vegyél!

Meg is fulladnak kissé, amikor a kis Sil kitör, Fitch pedig gyorsan összerak egy vadászalakulatot, hogy tereljék vissza szökött házikedvencét a mennyek országába, ahonnan legalább felerészt érkezett. Alfred Molina a kultúrák közti kommunikációért felel, mert arra előre láthatólag nagy szükség lesz (NEM). Michael Madsen a bumm-bumm ember, az ő jelenléte legalább indokolt, Marg „C.S.I.” Helgenberger pedig molekuláris biológus; valamit nyilván kezd vele a forgatókönyv, ha már ott van. Az aduászt a végére hagytam: Dan Smithson (Forest Whitaker) X-faktora, hogy mélyen érez, ami hangozzék bármekkora baromságnak is, kimeríthetetlen, ám ismét szándékolatlan humorforrás, és hogy a színész pókerarccal végig tudta tolnia a jeleneteit, már önmagában megérdemelt volna egy Oscar-t. Eleinte még csak afféle irdatlan kliséket puffogtat, minthogy az üvegkalitkába zárt hibrid nem szeretett egyedül lenni, de aztán végtelen beleélőkészségével azt is megmondja, hogy az jobbra menekült, vagy balra. Tízpertíz.

Sil Los Angelesbe érkezik, ahol a partizáson és a portfolióval házaláson kívül duhajkodni lehet még legegyszerűbben az ő külsejével, és hamar ki is derül, hogy hősnőnket nagyon más opció nem is érdekli. Vélhetőleg keresztényi neveltetést kapott ugyanakkor tudós dadáitól, mert nem ám az állatias ösztön hajtotta intergalaktikus orgiákban kíván tobzódni, hanem bébit szeretne szíve alá biggyeszteni a bűn városában. Szingliként azonban hiába tűnik egyszerűnek összehozni egy numerát, a férfifelhozatal korántsem tökéletes, ezért a végzet űrasszonya kénytelen szexterminálni néhány kieső pályázót. Az üldöztetés sem segíti a romantikus pillanatok megteremtését, márpedig a megszakított orgazmustól hamar felszökik az ember vérnyomása, pláne, ha rendszerré kezd válni; így lesz az üldözöttből üldöző, hogy végre szárba szökkenhessen románca az első épkézláb szembejövővel.

A második rész hajviselete, ha nem az vonzaná a tekintet elsőre

Gigeri rémlátomásokkal tarkított sci-fi horror, egy nagy adag hülyeséggel nyakon öntve; így tudnám összefoglalni A lényt. Ugyanakkor a fröcskölő alien-trutymó, kitépett gigák és a kivillanó keblek remekül lekenyerezték a bennem élő kamaszt ami kéjes vigyorral zárta magára a nappali ajtaját a múltidézéshez. Semmiképp sem randimozi ez; ha barátnő lennék, hol undorodnék, hol féltékenykednék, hol meg intellektuálisan érezném magam inzultálva, miközben férfiként a kívülről sugárzott szégyenérzet rontaná el az amúgy tényleg semmilyen szinten sem magasztos élményt. Ha elspoilerezhetem az események végkimenetelét (ugrás a következő bekezdésre, akinek ne): Sil egy hotel alatti csatornahálózatban leli végét, aminek szennyvize kellően olajos ahhoz, hogy a szétrobbantását lehetővé tegye. Mintha csak a förmedvényre csatornában vadászás és „a végére minden lángokban” kötelező akciókellékeit érezték volna szükségesnek vegyíteni a készítők: logikát itt se keressünk. A stáblista előtti, végképp kierőszakolt érzetű cliffhanger-t követően bennem szemernyi kétség sem maradt: nincsenek kihagyott nagy lehetőségek, ez a film ennyit tudott. A nő dugni akart, ezért jól felgyújtották; helyreállt a világ rendje, hisz’ mégse akarjanak a csajok szexet kezdeményezni, tessék látni, mi lesz a vége. Meddő okoskodás ez már persze, mert ha valamibe nem érdemes rejtett üzenetet belekombinálni, az A lény.

Japánból, szeretettel

Röviden emlékezzünk meg végül a ’98-as A Lény II című opuszról, amibe dögössége és relatív húzóneve miatt ismét bele kellett erőltetni valahogy Henstridge-et, de minek? Az még oké dramaturgiailag, hogy Sil kistesójaként lett létrehozva Eve néven, mert ezt az első rész előre vetítette. Innentől kezdve viszont semmit sem tud vele kezdeni az írás, és a modell-színésznő nem is igen kap szerepet a történetben. Az indoklás szerint Eve azért „született”, hogy megtalálják a gyenge pontját, életben pedig azért van, mert nem sikerült azt fellelni. Ezek szerint a szintén visszatérő, ezúttal a lény gondozóját játszó Marg Helgenberger nem kicsit lett amnéziás, és a nézőtől ugyanezt várják a készítők: helló, öntsetek rá olajat, és gyújtsátok fel, probléma megoldva! De ha megölni kéne, akkor miért van egyáltalán? Csavar csavar hátán, az ember feje belefájdul… Azonban ennél is nehezebben tudom megbocsátani azt az unatkozó háziasszony frizurát, amivel jelzik nekünk, tudatlan kívülállóknak: ez a lény nem az a lány! Szinte hallom az agysejtjeimet tömegesen pusztulni… hosszú bekezdésekkel készültem a további baromságokat illetően, de az élet rövidsége miatt legyen elég személyes dobogósaim:

– Eve és az új félidegen, az űrhajós Patrick (megformálója szintén a modellszakmából érkezett) telepatikus kapcsolata: „ott szalad a zöldség-gyümölcs pultnál”, méri be a kormányt segítő nőstény áldozatát a távolból;

– Az asszonyok tömeges teherbe ejtését életcélként kitűző férfi-idegen átalussza, hogy partnere hasa szétrobban, és az újszülött kis kréker érdeklődve tekintget rá az ágy lába mellől, patakvéresen. Nem a legkellemesebb ébredés az egyéjszakás kalandot követően;

– Eve szó szerinti halálra szopatása a leszámolás során – tessék, még egy módszer, amivel az elején nem próbálkoztak -, no meg ez a rémkutyus:

Marsi meztelenkutya – nem lett a tenyésztők kedvence

Itt búcsúzzunk is el A lénytől, mint jelenségtől – akármekkora bűnös élvezet is a második rész, mert összességében az, a harmadik és negyedik részt nem jött meg a kedvem utána, hogy magamba erőltessem. Kémleljük inkább együtt tovább a mozihorizontot, intelligens megnyilvánulások után kutatva.

Még több bemutató

Vissza a főoldalra