Van-e nagyobb bűne a szórakoztató irodalomnak az unalomkeltésnél? És a tudományos irodalomnak bűne-e a szórakoztatás? E két kérdés olyankor kerekedik, amikor a szórakoztató irodalmat boncolgatjuk a tudomány oltárán, ne adj’ isten – blaszfémia! – szórakoztató módon szólunk tudományos témákról. A tényszerűségekhez ragaszkodó kutató ilyenkor kellően exkuzálja magát, nehogy fantasztának minősítsék, pedig kevés utálatosabb dologgal találkoztam olvasmányaim során, mint amikor egy szerző előre elnézést kér a művéért. Ez az olvasói szemmel rém felesleges gyakorlat fel sem merül az Athenaeum Kiadónak A sci-fi politológiájával kezdődött, mostanra kvintológiává bővült sorozatának legújabb kötetével, az Egy galaxissal odébbel kapcsolatban. Sajnos olvasmánylistámról lemaradt a politológus szemüveggel írt első rész, mint ahogy a társadalomtudományi kérdéseket boncolgató Fantasztikus világok, a pedagógiai fókuszú Nevelj Jedit!, valamint a legutóbbi Párhuzamos univerzumok is. A sorozat fölött nem először bábáskodó Filippov Gábor, Nagy Ádám és Tóth Csaba által szerkesztett ötödik gyűjtemény a már kitaposott utat járja, stílusos lazasággal oltva legitim kutatási eredményeket a fantázia szövetébe, vagy éppen fordítva.
A „Fantáziavilágok valóságai” alcímet viselő Egy galaxissal odébb három témára tagozódik, amelyek egyenként három-négy értekezést foglalnak magukba. Ezeknek mindegyike megérné a részletes elemzést, de terjedelmi korlátaim miatt itt pusztán felszínes bemutatásokra törekszem. A csillagok és háborúk című első szekció indító etapja az új Csillagok háborúja-trilógia főbb karaktereinek identitásformálását vizsgálja Scheirich Zsófia elemzésében. Személy szerint kevés indokot láttam a Skywalker korával zárult hármas világában való elmerülésre – kellően mélyen lógott az orrom, amikor a moziból kifelé sétáltam anno –, a pszichoanalitikus Erik H. Erikson fejlődésmodelljén keresztül elemzett karakterívek felkeltették a kíváncsiságom, és így már az eredeti filmekről is szívesebben olvastam újra. Ez a sajátosság, vagyis a „ha nem ízlik a hús, edd a köretet” megközelítés egyébként a kötet egészére jellemző; mindegy, melyik térbe, a képzeltbe vagy a „tudományosba” ugrunk fejest szívesebben, a kettőből legalább az egyik fel fogja piszkálni az érdeklődésünket.
Kiss László fizikus-csillagász Robert Zemeckis Kapcsolatán keresztül mutatja be, meddig jutott az űrkutatás a film bemutatása óta eltelt huszonhárom évben. Mivel a Kapcsolat megnézést hosszú évek óta csak ígérgetem a filmet pozitívan méltató ismerősöknek, az űrkutatás pedig – legyen ez persze az én szegénységi bizonyítványom – valahogy sosem hozott lázba, ezzel az írással kapcsolatban kissé el voltam veszve (az űrben), de bízom benne, hogy abból a tudományos alaposságból, amit szerzője belefektetett, ragadt rám legalább valami. Polyák Gábornak a média-valóság viszonyát a Marvel-univerzum példáin keresztül taglaló, és Lőrincz Andrea Stephen King munkásságának balsorsú áldozatait elemző fejezete már közelebb állt meglévő ismereteimhez, ismét szórakoztató módon bővítve azokat.
A második szekció címe Jöjjön, aminek jönnie kell – ebben a múlt jóslataiból kiindulva pillantunk a jövőbe. Philip K. Dick könyvei egykor hosszú sorokban álltak a polcomon, ezért aztán Kánai András Steven Spielberg Különvélemény-adaptációjának hátterét felfedő írása különösen közel áll a szívemhez. Dick ötletei egyébként is állandó inspirációt nyújtanak Hollywood számára, itt pedig a jövőkutató Kánai arra keresi a választ, hogy a film mennyire tudta megjósolni a jövőt, ami a zavaros kilencvenes évekbeli keletkezését tekintve nem lehetett könnyű feladat. Hefter Estilla végre elmagyarázza, mi a különbség robot, kiborg és android közt (tudom, tudom, az újszülöttnek minden új…), emellett a Páncélba zárt szellem és a Terminátor példáin keresztül értekezik (gép)testről és lélekről. Végül Nagy Ádám Sheldon professzor pszichohistóriáját állítja tiszteletteljes kereszttűzbe.
A harmadik szakasz, az Orkok és magyarok éltre hívta a bennem élő patriótát, aki most szégyenkezve ismeri be, hogy azt sem tudta, a M.A.G.U.S. hazai ihletésű… Pál Gábortól ezt is megtudtam, mint ahogy a világ társadalmi-politikai berendezkedésében is szereztem némi jártasságot. Kunetz Zsombor és Nagy Ádám a magyar egészségügy és a Men in black technológiáját veti össze nem túl fair módon, talán a legmókásabb párosítását adva a könyvnek, egyben vicces-szomorú képet festve a magyar állapotokról. Ezen a ponton mindenképp át szerettem volna szökni a vászon túloldalára… Keserű József az orkok lélektanáról rajzol felfelé ívelő egyenest a Tolkien-i viktoriánus egyoldalúságtól a Warcraft érző, emberi lelkületű kigyúrt monstrumaiig. Zárásként Nagy Ádám és Erőss Gábor mesél a sci-fi és fantasyben feltűnő magyar vonatkozásokról, alakokról, kellemes szájízt hagyva ezzel az olvasmányok végére.
Ezen olvasmányok egyébként nem mindig a legkönnyebben emészthetőek; az Egy galaxissal odébb megköveteli az aktív figyelmet és tanulni vágyást, de ha kellő nyitottsággal forgatjuk, két dolog garantált: tudásunk szórakoztató módon gyarapszik majd fantázián innen és túl, és többé senki sem mondhatja ránk, hogy geek-hobbijaink üres időtöltések lennének. Ha mégis, olyan fekete öves érveléssel szereljük le az illetőt, hogy többé csak kifestőkönyvet kíván majd látni a kezünkben. Egészen addig, amíg az Athenaeum Kiadó azokról is be nem bizonyít valami eddig nem sejtettet…
A cikk eredetije az Ekulturán olvasható: Filippov Gábor – Nagy Ádám – Tóth Csaba (szerk.): Egy galaxissal odébb – ekultura.hu