Kezd egyértelműen kiütközni, hogy Hollywood prominensei nem drogoznak eleget. Na nem mintha az eredeti ötletek katalizálásának alapfeltétele lenne bármiféle befolyásoltság, de a fenébe is, ha végignézünk a művészettörténeten, hamar lejön, hogy azért nem is árt. Nem kell visszaásnunk az abszintvedelő festőművészekig, maradjunk csak témánál: Tom Wolfe Savpróbájából kiderül, hogy Ken Kesey egy LSD-utazás során álmodta meg a Száll a kakukk fészkére indián főhősét, márpedig Bromden főnök története nélkül Jack Nicholson aligha hozta volna el ’75-ben a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart. Nem meggyőző? Hunter S. Thompson-tól bármi, Félelem és reszketés, Rumnapló…? Ühüm, oké, keresgéljünk tovább. Easy Rider? Még mindig nem? Kétezer után? Crank – Felpörgetve? Kiragadott példák, igaz, engedjük is el az egészet. A lényeg, hogy a Volt egyszer egy Hollywood által ábrázolt törést követő évtizedek filmgyártását dominánsan tematizálta a kábítószerfogyasztás, ám mi nézők azért nem jártunk olyan rosszul (Martin Scorsese neve mond valakinek valamit?).
James Cameron, na ő a jelek szerint kicsit máshonnan érkezett. Maximalista, géniusz, úttörő, eképp jellemezték a keze alatt senyvedők, vér, vizeletmintát pedig hiába is szereznénk be tőle ennyi év távlatából, a lényeg, hogy 1984-ben leforgatta a Terminátort. Azt a filmet, aminek bőven elég a második részét megnézni, hogy alfáját és omegáját kapjuk a sci-fi akció cool-ságnak, az éppen csúcsra járó, hegynyi Schwarzeneggerrel a főszerepben, aki meztelenül besétál egy motoros bárba, majd mindenkit elpicsáz. Talán nehéz itthon elképzelni, milyen érzés lehet egy motorosbárba civilként betérve balhéba keveredni, én sem szeretnék úgy tenni, mintha tudnám. Elhiszem inkább az előző bekezdésben emlegetett Thompson-mesternek, aki a következőképp írja le az élményt (Vágvölgyi B. András fordításában):
„A bestia hátratántorodott, aztán előrehőkölt, csapkodva, míg oldalról kapott egy akkorát, hogy szétterült. Három törvényenkívüli próbálta lefogni, de fölugrott, és a kocsmába húzott. Nem úgy tűnt, mintha sérülése lenne, de több kisebb sebből vérzett, és miután annyit és annyi szögből ütötték már, elvesztette a térérzékét. Megint lekerült, de gyorsan felkelt, és a zenegépnek hátrált. Addig egy mozgó és rohamozgató célpont volt, úgyhogy csak két-három Angyal bírt szilárd ütést rámérni. (…)”
És ez még csak a jéghegy csúcsa, nem említettem még az Ellen Ripley után továbbfejlesztett anyatigrist, Sarah Connor-t, akinél keményebb csajt csak gyémántvágóval lehetne faragni, a Guns ’n Roses zenéjét, a mai napig helytálló speciális effekteket, és a többit és a többit, aki nem látta a T2-t, tényleg nem értem mit keres még itt. Azok, ott, akik a zeitgeist-ben elkapták a filmet, tudják, miről beszélek, márpedig a legtöbbjük hozzám hasonlóan még mindig itt rontja a levegőt, ergó lehet rájuk marketingkampányt építeni. Na de mi van a többiekkel? Kit ránt be egy sorozat harmadik része a moziba? És a negyedik? Nem sorolom tovább, talán érthető, mire gondolok. Az „öregek” várják, hogy megismétlődjön a csoda, pedig nem fog olyan film születni a témában, mint a második Terminátor, mert az kész, elvarrt, lezárt. Hiába készült n+1 képregény, könyv, videójáték-adaptáció a témában, igazából mind egy olyan sztorit visz tovább, ami valójában befejezett. Sajnálom, de kapd be, kiterjesztett univerzum.
Mint mozirajongóknak, sötét végzetünk, hogy kicsapongások és az autizmus határvidékét súroló maximalizmus híján csak olyan blockbuster-eket kapjunk, amik a már egyszer bevált formulát ismételgetik. Esetünkben a T3, Megváltás, Genisys, meg talán a Sarah Connor krónikák kerültek zárójelbe (ez utóbbit nem láttam), mert a globális fronton nem ütötték meg a színvonalat, értsd: nem termeltek elég pénzt. Magánvéleményem szerint pedig megfelelő elvárásokkal nekiállva igenis élvezetes filmek voltak, aki pedig nem képes észrevenni, hogy már megütötte a főnyereményt, és minden tovább kör a pókerasztalnál veszteséggel zárul majd, magára vessen. A Casablanca 2-től sem várnánk csodákat, nem igaz?
Tehát ne akarjuk terminálni a Terminátort, még akkor sem, ha a legújabb epizód a sorozat újabb Ébredő Erője, vagyis pont ugyanazt hozza, mint a fősodor, csak újratextúrázva. Skynet ezúttal Legion, csak nem olyan okos, mint az elődje, mert az legalább összeugrasztotta az USÁ-t Oroszországgal, mielőtt az emberiség maradékát elkezdte kisöprögetni az éterbe, míg az új gonosz algoritmus elfelejtette az oszd meg és uralkodj alapvetését. Az emberiség megmentője már nem férfi, hanem nő, nem fehérbőrű, hanem kreol, a forgatókönyv már nem olyan koherens, mint korábban, a többit meg elviszi a látvány és az adrenalin. Mégsem tudja megismételni ugyanazt, amit 1991-ben Cameron, hiába ültették ezúttal a produceri székbe, mivel a nosztalgia nem egyenlő az átléléssel, bármennyire is szeretnénk, ha így lenne. Schwarzie megígérte, hogy többet nem tér vissza, a magam részéről hiszem, ha (nem) látom. Így lenne fair, mivel körbeértünk, pont ott tartunk, mint ahonnan elindultunk, és Stallone a Rambo öttel már bebizonyította, hogy van az a kor, amikor már nem újul meg az akció-ember. Hacsak nem Clint Eastwood-nak hívják, aki majd’ kilencven évesen, hamarosan új filmmel jelentkezve nem is annyira titokban az igazi halálosztó.