George Millernek nagyjából másfél évtizede ment rá, hogy elkészíthesse a Mad Max: A harag útja című száguldó bravúrját. Bár már ekkor, a 2015-ös bemutató idején sem volt fiatal, túlélte a fogantatás megpróbáltatásait, Hollywood pedig – kezdeti bizalmatlankodásáért ekszkúzálva magát – hat arany szobrot szavazott a produkciónak. Ez színtiszta spekuláció persze, az Oscarok mögötti indíttatás bármi lehetett, a film zsenialitása előtti tisztelgést is ideértve. Az előzmények ismeretében nem is kellett sokat várni a folytatásra, a Furiosa: Történet a Mad Maxből című előzménysztori ugyanis kilenc évvel ezelőtti folytatásának bemutatóját követően került a vászonra.
Amikor a pulóver alá akarja az ember felvenni az inget, általában kissé gyűrötté válik az összkép, de a Furiosa esetén ráncok legfeljebb csak a visszatérő szereplők arcán vannak. Az élvezeti értéket tekintve az sem mellékes szempont, hogy A harag útjára nem voltunk felkészülve: úgy ért, mint egy gázolás a zebrán. A Furiosára azért már lehetett készülni, na meg aggódni, hogy le tudja-e körözni a Fury Road-ot. Nos, nem húzom az időt, a válasz igen és nem. Hosszabb, több rajta a dramaturgiai hús, emiatt természetszerűleg lomhább, hiába dübörögnek ebben is V8-as motorok. A belassulás azonban relatív – a drámaszerűen színekre osztott történetvezetés a gyermek Furiosa (Alyla Browne) elrablásától kormányoz felnőtté válásán át (Charlize „Tesztosz” Theron helyett itt már Anya Taylor-Joyként) sorsának beteljesítéséig, amiben a hazatérés és a bosszú elemei vegyülnek, mérgező elegyet alkotva.
Furiosa dühét elsősorban a beszélő nevű Dementus (a banyaorrú Chris Hemsworth) táplálja. Ő afféle jó (de legalábbis szürkezónás értékrendű) emberből lett képregénygonosz, aki történetünk idejére minden emberi réteget levetkőzött magáról. Némi szentimentalizmus azonban még él benne, ezért cipeli magával a túszul ejtett kislányt, miután megöleti az anyját. Logikusan különben már az elején kést nyomhatott volna a torkához, hogy információkat szedjen ki nevezett édesanyából, mely esetben vélhetőleg anya és lánya is jobblétre szenderültek volna, én pedig rövidre zárhatnám ezt az értekezést.
Szerencsére a megengedőbb motivációs háttérért cserébe koherens világépítést kapunk, ami érthető és elvárható, tekintve, hogy ezúttal nem kizárólag egyenes irányba, hanem oldalra is terpeszkedik a cselekmény spektruma. Az említés szintjén túl jelenik meg Gázváros, a Skulófarm, húgyfiúk locsolják az ütközetekben fellobbanó tüzeket, wastepunk ezotéria keveredik ókori római retorikával. Eszementül koherens vándorcirkusz a(z egy rövidke cameót leszámítva teljesen) maxtelen Mad Max, groteszk, gyönyörűre komponált esztétikával.
Amikor ez a cirkusz letáborozik, van, hogy éveket ugrunk, vagy épp egy negyvennapos háború némileg valagból előhúzott narrálását használja fel Miller, hogy az emberi természetről értekezzen, plusz egy időben a harcokat lefedő montázzsal letudja Furiosa műkarjának elkészítését. Ez a megoldás okosnak hat, ám a kar technológiai fejlettségét tekintve zavaró lehet, hogy hirtelen fantasybe hajlik a Max/Furiosa addig minden mágiát nélkülöző világa. A szintén kissé erőltetettnek ható háborús tanulságból gyökerező végső leszámolás minden beteges intimitásával együtt pedig hozzácsapottnak érződik az addigiakhoz, akár egy epilógus, ami valójában elengedhetetlen a lezáráshoz. Dementus (hogy spoilermentesen fogalmazzak) szálának elvarrása aztán már végképp a szimbólumok világába kalauzolja a nézőt, amivel már megint kicsit nehezemre esett lépést tartani, de egyébként perverz kreativitásból csillagos ötöst érdemel.
Mindezeket követően a Furiosának az a vége, hogy elkezdődik A harag útja, ami a szégyenkezésre okot semmiképp nem adó, utólagosan leforgatott nyitány után mégiscsak egy feszesebb, jobb film. Ilyenformán a bemutatott események kronológiáját tekintve mégiscsak működik George Millernél a progresszió – nyaktörő szerpentinjéhez épített ezúttal hozzá egy biztonságosnak aligha nevezhető felvezető szakaszt. Hosszabbra, rögösebbre nyúlt a harag útja, és én ezt cseppet sem bánom.
Ítéletem: 8/10 kovászos uborka.