A munka törvénye

Az írást David Graeber: Bullshit munkák című könyvének egyik anekdotája inspirálta.

Az első fehérgalléros hétfő reggel fél nyolc körül tűnt fel az üzemben, jó órányival a reggeli műszakosok kezdése után. Férfi lehetett, legalábbis rövid, szabályosra nyírt haja és élére vasalt szürke nadrágja erre engedett következtetni – hogy mennyire sematikus ábrázat bújt meg szögletes szemüvege mögött, az fel sem tűnt a munkásoknak, míg nem érkezett néhány hasonszőrű új kolléga melléje. Az új központból kivezényelt csoportosulást a régiek arctalannak is hívhatták volna, de ehelyett kravatáknak nevezték el őket a fehér ingjükön fekvő nyakkendőkre utalva, ami élesen elütött az ő bundának becézett sötétkék munkaruhájuktól.
Lehetett számítani persze néhány változásra, miután az üzemet a közelmúltban felvásárolta az az idegen nevű nagy cégcsoport, de a kravatákat sehogy se tudták hova tenni a gyártósor mellett görnyedő régiek. Egész nap csak lődörögtek a jegyzetfüzetükkel, a fejüket vakarták, a kantinban egymás közt sustorogtak, ha meg valaki az őskollektívából a közelükbe keveredett, rögtön elhallgattak. Az öreg Oskart egy alkalommal annyira felidegesítették a válla fölött vizslató szempárok, hogy kiabálva kergette szét megfigyelőit; másnap Oskar az öltözőszekrényében talált levél szerint írásbeli megrovásban részesült. Hogy ki által, az a lap alját csúfító macskakaparásból nem derült ki. No de ezt is megtudták a dolgozók hamar.

Forrás: szon.hu

Az új gyárigazgató szinte teljesen úgy festett, mint a nyakkendősök egyre duzzadó serege. Mindössze magasságban maradt el némileg tőlük, és elegáns sötét zakót húzott inge fölé. Oblek, vagyis Öltöny úr, szinte kizárólag csinovnyikjainak gyűrűjében közlekedett, mintha a védelmükre szorult volna – pedig így, hogy egyik irányba se lógott ki semmilye, lehetetlen lett volna benne kárt tenni. Annyi hátránya azonban származott a bundásoknak ebből a gyakorlatból, hogy egyre elégedetlenebb morgolódásuk visszapattant a testőrségről, mielőtt eljuthatott volna a fölébük helyezett vezető fülébe. Morgolódni márpedig egyre több indokuk lett.
Míg Franzt, Zuzanát, Kubanovkát meg a többieket kiszolgált, télen hűtő-nyáron fűtő Karosa autóbusz hordta községhatártól a műszakig, a kravaták saját autói fényesen csillogva sorakoztak az addig dohányzónak használt parkolóban. A cigarettázók nem sokra rá hátra, a szeméttárolók mellé szorultak, és füstölgés előtt rendre ki kellett blokkolniuk műszakjukat szüneteltetendő, ami addig a kutyát se érdekelt.
Oblek a gépek fölötti szinten alakította ki irodáját. Nemigen állt fel ezután az íróasztala mellől, legfeljebb ha értekezletet tartott, amire hetente többször is sor került. Egy péntek délután ázsiai építőmunkások jöttek, talán Kínából, ami cseppet sem esett közel Budvarhoz. Nyelvi akadályok ide vagy oda, mire a bundások megkérdezhették volna őket jövetelük céljáról, már le is bontották az igazgatói iroda körüli téglafalakat, hogy átlátszó üveget rakjanak a helyükre. A rákövetkező hétfőre egy árva szem sitt vagy rizsszem, annyi nyom se maradt utánuk.
Hogy az átalakításra mi szükség volt, csak a gondolkodásra legképtelenebb elmékben hagyott kérdést: a kravaták száma eddigre annyira megnövekedett, hogy lehetetlenség lett volna őket folyton a gépek közt cirkuláltatni kutatómunkát színlelve. Helyet kaptak hát Oblek irodája mögött, aki innentől kezdve minden szinten szemmel tarthatta alattvalóit. A buszon ugyanúgy elfért Franz, aki a munkások felügyeletéért felelt, a férje halála óta hallgatag Zuzana, az öreg Oskar, a szép Kubanovka meg a többiek, mint eddig, ám a parkolóban sorakozó autók számából ítélve nevezett alattvalókból a sor mellett robotolók voltak kevesebben.
Ekkor érkezett el a karácsonyi jutalmazás ideje.

Forrás: hamster.blog.hu

Ridegen zötykölődött a Karosa az üzem felé, lötyögő illeszkedései mentén bekéredzkedett a téli zimankó, hogy ahol szabad bőrfelületet talált, oda csípjen. A kezeket bélelt kesztyű védte, amit még tavaly ilyenkor ajándékozott nekik a gyár, némileg persze önös érdektől vezérelten; óvni kellett az ujjak ügyességét, mert a gépek okozta baleset sokba lett volna a tulajdonosoknak. Ahogy az italtól sem válhattak remegőssé (erről Franz gondoskodott, aki ismerte emberei démonjait), az időjárás sem olthatta beléjük merevségét. Az arcok pírjáért az izgatottság legalább annyira felelőssé volt tehető, mint a mínuszok. A bundások idén sem görnyedtek kevesebbet a sorok fölött, és a hol szerényebb, hol busásabb mértékű nyereségből eddig minden karácsonykor jutott a kényelmükre.
A néhány éve beszerzett új préselő például olyan csendesen működött, hogy Oskar, aki mögötte gyűjtötte a lezárt konzerveket, kénytelen-kelletlen felfigyelt az őt addig észrevétlenül kínzó fülzúgásra. Új szalagot is vételeztek utána, mert a régi nem szolgálta ki hatékonyan a prést, a konzervek pedig meglepően jól fogytak, mióta az emberek többsége otthonról, számítógépe mögül végzett valamiféle szelleminek titulált munkát. A gyorsított szalag mellett sűrűbben gyülekeztek a dolgos kezek, mint korábban – ragasztották a címkéket, pótolták a festékanyagot, örültek, hogy munkájuk valakinek, valahol elűzi az éhségét. Meg aztán a kesztyű is szép, hasított bőrből készült, fehér bélése elegánsan rejtőzött alatta csuklómagasságban.
A Karosa jókora fékezésre kényszerült, ahogy befordult a parkolóba. Hasonszőrű jármű foglalta el szokásos helyét, amit bizonyára a sofőr váltótársa vezetett ide. De vajon mivégre?
– Mindenki jól van? – szólt hátra zúgolódó utasainak, amint lerázta magáról az értetlenséggel vegyes sokkot. Az ijedelmen túl nem esett baja senkinek.

Forrás: redcort.com

A blokkoló gyors ütemben kattant, ahogy a reggeli műszakosok sorra nyomultak az üzembe. Odabent, a gépsor mellett kisebb csoport gyülekezett – a délutánosok értetlenül meredtek váltótársaikra, és fordítva. Ötletek cseréltek gazdát, egyik olyan jó lehetett, mint a másik, ugyanakkor mindkettő bizonytalan. Odafönt, az üvegkalitkák mellett kinyílt az igazgatói iroda ajtaja, majd Oblek jelent meg hívei körében, hogy érkezése óta talán először szólítsa meg közvetlenül a lentieket.
– Tisztelt kollégák, a Budvar Konzervipari Vállalat alkalmazottai! – hangja az ünnepélyes szavak ellenére szigorúan csengett. – Mint azt tudják, az üzem birtokosa idén március óta az angol BestFoods, amit az észak-amerikai Global Consumption birtokol.
– Ez miről beszél? – súgta a szótlan Zuzana Kubanovkának, de barátnője egy pisszenéssel elhallgattatta. A továbbiakban a nő hallgatag maradt.
– A Global Consumption-t, mint azt bizonyára tudják, 1987 óta jegyzik a tőzsdén, de az árfolyama mostanában nem nevezhető éppen szárnyalónak. Ugyan azt korai lenne kijelenteni, hogy a húsiparnak befellegzett, de az általunk forgalmazott kézműves termékek, mint amit ez az üzem is készít, határhaszna rendkívül alacsony.
– Ez miről beszél? – súgta a szép Kubanovka Zuzanának, mire az egy vállvonással felelt.
– Hogy ez mit jelent önökre nézve, azt a helyettesem mindjárt elmagyarázza.
Az egyik kravatája elébe lépett Obleknek, és vékony hangon beszélni kezdett. Ahogy a számok és sajnálkozás sallangja mögül előkerült a lényeg, a gyártósoron hidegebb lett a levegő, mint odakint a földeken. Bár erre senki sem adott nekik engedélyt, legtöbben a dohányzóban gyűltek össze, majd a keservesen lassan húzódó munkaidő végén a busz egyenesen a fogadóig vitte a bundásokat. Mérgük eddigre a csontjaikba itta magát, testük akaratának engedelmeskedve mozgott. Bár Karelnek, a sofőrnek nemigen illett volna visszaülnie a volán mögé, lába határozottan feszült meg a gázpedálon, ahogy visszavezetett az üzemhez.
A Karosa várakozó éjszakai ragadozóként állt meg a parkolóval szemben. Fáradt reflektorai megcsillantak a kravaták kocsijain, amik a kései óra ellenére mind a helyükön várakoztak. December vége felé a legtöbben a családjuk körébe vágytak, ám a kravaták az utóbbi hetekben olyan idegesen zizegtek terráriumukban, hogy az üveg majd’ belerepedt, és valami év végi zárást emlegettek a dohányzó sarkában piszmogva. Oskar amilyen mélyen megvetette őket, olyan szakértővé vált az üzelmeikben. Folyton a könyveit bújta, még a munkába ingázás közben is, és várható mód a felhalmozódó tudománynak az élet előbb-utóbb kijelölte praktikus hasznát.
– Semmi aggodalmaskodás, nem az üzemet zárják be – nyugtatgatta Franz-ot, hogy rajta keresztül gyökeret verjen a higgadtság a többiekben is. – Azt számolgatják ilyenkor, mennyi pénzt hoztunk nekik a konyhára. Ha az ő teljesítményüket nézzük, semmit, de ha a miénket, jó sokat!
Talán az idős gépkezelő rossz irodalmat forgatott, nem tudni. Mindenesetre a könyvek okossága ezúttal alulmaradt a piac törvényeivel szemben.
Franz acéllal megerősített orrú bakancsa nyomult elsőnek az épületbe, nyomában pedig ott trappoltak a többiek. A blokkoló ezúttal csendben maradt, a zajról gondoskodott a Karosa, ahogy a hátuk mögött nekirombolt a csillogó autógyülekezetnek. Az üvegemelet beleremegett a csattanásba, de a munka, bármi is volt a célja, a főnök utasítására zavartalanul folytatódott. Csavarkulcs, kalapács, acélcső került Oskar, Zuzana, Kubanovka, Franz és a többiek kezébe. Ismerték a járást, mire Oblek az üveg túloldaláról feloltotta a lenti neonokat, már a lépcső tetején álldogáltak, farkasszemet nézve vele.
– Mit jelentsen ez? – követelt választ az öltönyös diktátor, szemét végigfuttatva a hevenyészett fegyvereken. – Azonnali hatállyal felmondok maguknak… ludditáknak! Ne is álmodozzanak az egy havi végkielégítésről! Takarodjanak az üzemből!
– Nem – felelte Franz higgadtan. – Mi mondunk fel maguknak.
– És ezt mégis hogy képzelitek, ti ostoba kékgallérosok?
Zuzana, mint említettük nem beszélt sokat, de amikor szólt, annak megvolt a veleje.
– Ha olyan agyas vagy, mondd meg, erősebb-e az üveg az acélnál – szúrta oda az igazgatónak, és egy pillanatig sem tétovázva már le is sújtott a kezében tartott franciakulccsal. Oblek magabiztossága az ajtóval együtt hullott szilánkokká. Segélykiáltását elnyomta a felzendülő csatakiáltás, amibe az összes bundás becsatlakozott.

Forrás: isreview.org

A harc nem tartott sokáig. A vonalzók és tűzőgépek ócska műanyagja nem jelentett ellenfelet a fizikai munkához használt eszközök acélos keménységének, a teret elválasztó üvegfalak pedig úgy bomlottak le a harcosok előtt, mint az amerikai szórakoztató filmek cukorból préselt ablakai. A tégla biztosan útját állta volna a rohamnak, ám azt az elnyomó kravaták önként cseréltették le. Most sorra hullottak a konzerves szalagok közötti betonplaccra, fehér ingjeik a hópelyhek látszólagos egyformaságát idézte a bundásokban. Biztos, ami biztos, Obleket hajították le elsőnek, nehogy puhára essen.
– És most hogyan tovább? – kérdezte a többieket Oskar. Az öreg valahol elhagyta a kabátját, de így is csatakokban folyt usánkája alól az izzadtság. Nem volt egyedül; kitikkadva, mocskosan dülöngéltek mind, forró zuhanyon és egy kiadós alváson kívül más után sem áhítozva. Franz szemrevételezte a halmon, majd tekintete megállapodott a futószalagon.
– Még nem végeztünk – felelte, mert az ő fejében már összeállt a terv második része.
Az ünnepek alatt végre pihent néhány napot a kollektíva, elvégre egész évben robotoltak. Január elején, napokkal az Óévet búcsúztató mulatozás után fordult el először a kulcs az üzem kapuit óvó lakaton, majd az utolsó útjait rovó Karosa begördült a megüresedett parkolóba. Modern, kényelmes jármű váltotta hamarosan, az új igazgató frissen alakult szakszervezetével egyetértésben már leadta rá a rendelést: futja majd rá az épen maradt személyautók eladásából, amik amúgy is csak a helyet foglalták a gyár előtt, nyugtatta meg a kétkedőket. Karel, a sofőr óvatosan manőverezett, nem akarta volna összetörni az öreg hölgyet, ahogy a Karosát magában hívta. Márpedig két kamion is állt a behajtón, szorgos kezek pakolták fel rá azokat a konzerveket, amiket a Felszabadulás Éjszakáján csomagolt az üzem. Hogy melyik vállalatok vezetői felé indultak, ahhoz Karelnek el sem kellett olvasnia a ponyva oldalára festett feliratokat, tudta azt anélkül is. Hétmérföldes vigyor terült el tőle az arcán.

Még több novella

Vissza a főoldalra