Az Avatar harmadik része valahol épp azt nyújtja, amit a címe ígér. Csakhogy alacsony lángon ég, és legfeljebb halovány emlékhamvakat hagy maga után.
James Cameron grandiózus franchiseépítési álmokat kergethet ezekkel a filmekkel, viszont ez a nagyzási hóbort kezd megártani a közönségének. Olyan, mintha nagypapa ugyanazt a történetet mesélné újra és újra az unokáinak, csak néha új hihetetlen-hiteltelen elemeket illeszt bele, mert már látványosan süt róluk az unalom.
Direkt nem néztem meg felvezetésként egy húszperces, a címéből ítélve pocskondiázó videót a filmről, mielőtt rááldoztam volna a szerda estémet, pedig lehet, hogy kellett volna, és akkor spórolok majd’ kétszázat. Az sem kizárt, hogy szándékosan fabrikál a végletekig elnyújtott karácsonyközeli vizuális eszképizmust az agg, egykori tökösfilm-iparos, hogy hadd lazuljanak kicsit az év végére pattanásig feszülő idegszálak. Engem is csak az első fél órában kísértett az ünnepi készülődés feszültsége, de azt a Cinema City reklámblokkja tette ki, látható összhangban az alkotó célkitűzéseivel. Hadd írjam le újra: fél órányi reklám – ahogy az ország önjelölt keresztapája mondja mostanában, ezzel azért jócskán átlépték a rubikont.
Aztán elkezdődik a Hamu és gyémánt, akarom mondani Tűz és hamu, ami egyébként tényleg egy mexikói szappanoperát, vagy éppen a Tom és Jerryt idézi; sok dráma meg gyepa van benne semmiért. A felvezető képsorok alatt azon agyalok, mi történt az előző részben, aztán rájövök, hogy mindegy, mert tényleg kábé arra ültem be megint. Ebben is lehet logika, elvégre tévéképernyőn eszemben sincs bármelyik epizódot újrázni, ezt tényleg vagy moziban és háromdében, vagy sehogy. Ám még így sem kerülöm el, hogy a végére nem csak a szám íze, de vélhetően a szaga is rosszabb lett; elvégre kólát szürcsölgetni ilyen maratoni kitettség mellett már tényleg haladó szintű mazochizmus lenne.
Az egyetlen zavarba ejtő momentum egy ember-na’vi csókváltás, ami minden bizonnyal érdekes kereséseket indukál majd inkognitó módban. Na de nem nálam, én ugyanis hazaérve most már tényleg bealszom és azt hiszem, nem fogok kékeket álmodni.